[ 114 kiló ]

Tegnap előtt reggel 115,5 kilót mértem, ma reggel 113,9 kilót. Ezt "gyorsan leadott súlynak" szoktam becézni, és ez a legveszélyesebb. Ez akkor szokott előfordulni, amikor hétvégén itthon vagyok, és tudok eléggé ügyelni arra, hogy mit eszem, és mennyit. Szokták mondani, hogy ilyenkor vízvesztés van, vagy kiürült a béltartalom, azért mérünk kevesebb súlyt. A lényeg, hogy egy kiadós kajálás után már vissza is állt a mérleg mutatója. Ettől függetlenül az emberben olyan érzések keletkeznek, hogy "na, végre jól haladok", vagy esetleg az is, hogy "ilyen gyorsan nem akarok fogyni, mert azt mondják egészségtelen"; ez az érzés születik bennem, hiába tudom objektíven, hogy nem szabad elsietni semmit. Az eredmény: nem tudok ...

[ 115 kiló ]

A mai nap biztossá vált, hogy a stressz miatt eszem. Reggel, mikor felültem a buszra, éhes voltam. Mégsem éreztem késztetést arra, hogy egyek. Pedig lett is volna mit. (Sosem hagyom el a lakást műzliszelet nélkül.) Azért erőltettem magamra egy kis reggelit, mert tudom, hogy ha éheztetem magam, az hosszútávon visszacsap. Viszont most mégsem ételre vágytam, hanem hogy spontán "kigyógyuljak" az éhségből. Amúgy sem kívántam semmit. Benn az irodában viszont még alig voltam éhes, már rámtört a fene nagy kín, hogy ennem kell, rágnom kell valamit. Mert már dolgoztam, és stresszes voltam. Jó ezt tudni. Eddig mindig az volt a nagy gondom az étkezéssel, hogy szívesen "leszoktam" volna róla, de hát enni kell, és egy falat után meg nem ...

[ 114 kiló ]

A "mélyrepülés" folytatódott, lassanként felmentem 115 kiló fölé. (Ahogy írtam viszont, a naplóm nem arról szól, hogy valami tuti módszert találtam ki, és minden okés lesz, és én vagyok az ász; hanem bemutassam, hogy nem mindenkinek megy könnyedén, és hogy ennek ellenére is kitartok a próbálkozásaim mellett.) Mostanában viszont történt valami érdekes. Az a vicces, hogy nem is a fogyózás miatt változtattam most.

Meguntam, hogy felvágottakat egyek reggelire és vacsorára. Egyszer láttam egy előadást, ahol azt mondták, hogy manapság az ember túl sok húst fogyaszt, és hogy a fele is bőven elég lenne. Továbbá ugye volt az az egészségügyi vizsgálat, ami után azt mondták, hogy a feldolgozott húsok hosszútávon nem ...

[ 111 kiló ]

Sajnos a legutóbbi poszt után nem lett szebb az élet, elmaradt a "happy sunshine". A stressz maradt, a súlyom nőtt, ittam, nem tudom megítélni, hogy soknak számít-e, de kevésnek semmiképp. Végül szerencsére az akaraterő győzött, és lemondtam az ivásról teljesen. Nagyon-nagyon ritkán valami kerül a kézbe, hogy legyen mivel koccintani, de ennyi; én nem tartom helyesnek a teljes megvonást, ha az ember képes arra is, hogy néha gyakorolja a mértékletességet. Igazából nem is akaraterőről van itt szó, hanem megerősödtem, megértem annyira lelkileg, hogy ne legyen szükségem rá; ne érezzem szükségét. Persze még sok a lelki problémám, ugyanannyira sok akadályt pakol elém az élet, de lassan kezdenek kialakulni azok a cselekvések, ...

[ 111 kiló ]

Az utóbbi hetek egyszerűen kegyetlenek voltak, és ez meglátszik a súlyomon is. Figyeltem az étkezésre, ahogy tudtam, mozogtam is, mégis úgy kapkodtam fel a kilókat, hogy csak na. Legalább arra jó volt ez az időszak, hogy látszik, mennyire igazam volt, amikor azt mondtam magamnak, hogy a fogyókúrában az első és legfontosabb, hogy lelkileg helyén legyen az ember.

Nem tudtam, mi fontos az életben (az én életemben), mire fókuszáljak, és legfőképpen, mitől érezném jól magam. Emellé még jött a nyári hőség, kevés alvás, és megerőltető munka. Teljesen kész voltam. Az volt a szerencsém, hogy legutóbbi hétvégén – szinte végszóra – sikerült fejben és tettben helyrebillenteni pár dolgot, és máris jobban éreztem magam, ...

[ 108,5 kiló ]

Az elején olyasmiket írogattam, hogy lelkileg kell rendben lennie az embernek. Hát nem voltam. Durva kilengéseim voltak, és pontosan tudatában voltam annak, hogy megszegem a szabályaimat, mégsem tudtam ellene semmit tenni. Megint előjött belőlem a kényszeresség. Szerencsére mindig vissza tudtam rántani a súlyomat, így nem híztam vissza 110 kilóra; de ennél sokkal óvatosabbnak kellene lennem. Minél hamarabb vissza kell állnom a megfelelő pályára. Nem egyszerű úgy, hogy közben még sok lelki kérdésre kell választ / megoldást találnom.

[ 108 kiló ]

Mostanában a helyzet a következő: semmi. Vigyázok arra, hogy mit eszek, de nem különösebben. Mozgok rendszeresen, de nem hajtom túl magam. Az eredmény is magáért beszél: maradtam 108 kiló környékén, mintha az valami stabil egyensúlyi pont lenne. A rossz benne az, hogy nyilván jobb lenne, ha kevesebb lenne, mint mindig; a jó az, hogy nem több, pedig az is megtörténhetett volna. Örülök, hogy sikerült megtartanom év elejéről azt az 5 kiló fogyást, és bár időnként elengedtem magam, nem híztam vissza a szokásos "jójó" móddal.

Ugyanakkor fogalmam sincs arról, hogy hogyan tovább. Talán most azt kellene mondanom, hogy megfogadom, ezután majd kevesebbet eszem és többet / intenzívebben mozgok; de nem vagyok biztos benne, hogy ez a ...

[ 107,5 kiló ]

Úgy érzem, az élet (a társadalom) bizonyos szempontokból preferálja a vékony / ideális testalkatú embereket, miközben prioritásban szinte leghátulra sorolja az egészséget és a fittségre való törekvést. Manapság még mindig a legfontosabb mérce az emberek között, hogy kinek milyen állása van, és mennyit keres. Persze lehet mondani, hogy az életben még rengeteg ideje van az embernek, és ráér a munka mellett a szabadidőben foglalkozni saját magával; de aki idegeskedő típus, és nem tudja "letenni" a problémákat, amikor átlépi a cég küszöbét, annak hirtelen elillan a lehetősége arra, hogy magavál foglalkozzon; és marad az, hogy hazarohan, gyorsan befal egy szendvicset, azon aggódik, hogy következő nap hogyan fogja ...

[ 108 kiló ]

Még mindig előfordul olyan, hogy végeztem a kiszabott adaggal, és úgy ennék még. és eszek is. Szerencsére többnyire rosszul vagyok utána. Ilyenkor örülök, hogy az életmódváltás elején olyan kemény voltam magammal szemben. Majd csak megtanulom egyszer, hogy ne higgyek a testemnek, mert kajáért képes még hazudni sem.

A vidéki "egyél annyit, amennyi csak beléd belédfér" jellegű gyermekkor és a tizenkétév sörözés meghozta a hatását. Hatalmas űr keletkezett bennem. Gyomorügyileg. Amit egy szelet hús nem tudott volna megtölteni. Igyekszem erősebben belefaragni a tudatomban, hogy sokkal kevesebb kaján is meg tudok élni, mint amit annak idején természetes adagnak vettem.

forrás: fitday.com

[ 107,5 kiló ]

Nálam a szeretet jele, ha azt mondom, hogy gusztustalanul kövér vagy! Egy igazi barát odamondja a másiknak a valóságot, ha látja, hogy az tönkreteszi magát. Ezeknek a "fogadjuk el egymást olyannak, amilyen" meg "real woman have curves" jellegű mozgalmaknak van egy csúnya mellékhatása: az elzsírosodott máj. Ha valaki teltkarcsú, vagy van rajta némi felesleg, arról nem beszélek; sokfélék vagyunk, és tényleg van olyan, aki így érzi jól magát a bőrében; de ne mondja nekem senki, hogy nem érez szégyent, amikor falhoz keni az utastársát a vonaton pusztán azzal, hogy leül mellé.

Kövérnek lenni nem magánügy! Ugyanúgy, ahogy az alkoholista sem csak magát teszi tönkre, hanem a körülötte élőket is, és mikor végleg ...