[ 111 kiló ]

Két és fél kilóval kevesebb, ezt mutatja ma reggel a mérleg; de te is tudod, én is tudom, hogy ez "csalás". Ahogy a témába vágó cikkek mondani szokták, ez nagyjából víz, béltartalom, stb. Tegnap koplaltam. Te is tudod, én is tudom, hogy ez nem egészséges. Szükségem volt rá. Ezt úgy neveztem el magamnak, hogy a "kezdő lökés". (Leginkább a szakadék széléről a mélység felé.) Ez az, amikor egy szabadnapon alig eszek, hogy megmutassam a szervezetemnek, milyen nagyságrendű változásokra is képes valójában, és kevesebb ételen is elműködik, mint amit természetesnek érez; továbbá hogy megmutassam a lelkemnek, hogy evésen kívül is van élet.

Vidéken nőtten fel, a mi "diétánk" alapja a földművelő őseink által évszázadok alatt kifejlesztett "zsír minden mennyiségben" módszer volt: kolbász, szalonna, tepertő, hozzá kenyérből a levágott csücsök, amit csak pár centi választott el attól, hogy a kenyér felének hívják. Ráadásul akkora adagok; csoda, hogy disznótor után ment valami a hűtőbe is. Csak hát ugye ők aztán kikapálták magukból a kalóriákat, én meg ebéd után a számítógép elé ülök; és hacsak nem olyan ütemben mozog az egérkattintó ujjam, mint a kolibri szárnya, akkor aligha mozgok annyit, mint anno ők. Mivel egész gyerekkorodban azt hallgattad, hogy "egyél fiam, hogy nagyra nőj", miközben mértéktelenül lapátolták a paprikáskrumplit a tányérra; felnőtt fejjel elég nehéz elhinni, hogy a Pest belvárosi éttermeiben kapható menzás menüadag igazából nem "lehúzás", hanem bőven elég. (Anya, nagyra nőttem, most büszke vagy rám?!)

Szóval én is alapvetően abban hiszek, hogy nem valami csodaszer kell a fogyáshoz (akármilyen egészséges), hanem szimplán mozgás és megfelelő étkezés; stresszevőként viszont nekem csak másodlagosak a zöldségek, fehérjék, edzések, stb. témája; ami inkább érdekel, az a lelki háttér, mentális egészség, relaxáció, coping (megküzdési) stratégiák.

Az is egy nagy gondom az önjelölt fogyókúrás tanácsadókkal, hogy mindegyik mosolyog, mintha lenne miért, és azt mutatja, hogy lefogyni könnyű, és csupa boldogság; és nem beszélnek arról, amikor egy stresszes napon legszívesebben felkockáznád a munkatársaidat, és disznózsírban, lassú tűzön kisütnéd őket. Azt megmondják, hogy ne egyél sütit, de semmi tanácsot nem adnak arra az esetre, amikor jön a késztetés, hogy fogj egy pisztolyt, és kipakold a szomszéd cukrászdát, mint egy célt tévesztett bankrabló. Persze nagy ünnep, amikor az ember ott áll a tükör előtt, és csinálja a fotókat a barátainak, szüleinek, kollégáinak, és mindenkinek, aki rohadtul nem kért belőle, ami őt persze nem érdekeli, mert ezért dolgozott az utóbbi 20 héten, és ez neki jár; de a 20 hét az 20 hétvége + 100 unalmas, szürke hétköznap; na az a nem mindegy, hogy akkor mit kezd magával az ember, és ebben érzem nagyon-nagyon, hogy még fejlődnöm kellene.