Panda vagyok, mármint ez a becenevem. ("Panda mackó mond most nektek szép meséket, gyerekek / Domborodó pocakomnak köszönhetem nevemet.")

Több mint öt éve próbálok lefogyni; és nem mondom, hogy sikertelenül! Egyszer fogadásból lementem 80 kilóra, aztán jött a depi, és egy év alatt felcsúsztam 102 kilóra. Olyan kerek lettem hirtelen, mint a munkahelyi doki szeme, amikor meghallotta. (Nem a legjobb előjel, amikor egy orvostól hallod, hogy "hűha!") 110 kilósan már éreztem, hogy baj van, összekaptam magam, és 92 kilóig lementem. Ekkor az volt a baj, hogy mohó voltam; csak ezúttal nem "beleverem a fejemet a túrótortába, hogy más ne akarjon belőle enni" mohó, hanem még kevesebb kiló akartam lenni; és bizony, már ki is találtátok, hogy ebből megint depis hízás lett. Végül csak sikerült lemennem 100 kilóra, és most mégis 113 vagyok.

Ez eddig a tökéletes "jójózás" mintája, amiből szeretnék nagyon kilépni; nemcsakhogy egészségtelen, de azért valljuk be, rettenetesen rosszul is esik az embernek. Simán össze tudná gyűjteni az ember a könnyeit egy vödörben, majd szép lassan felmosni egy stadion padlóját vele, amikor ennyi munkával, kitartással és küszködéssel a háta mögött arra jön rá egy szép reggel, hogy a legbővebb nadrágja is szorít.

Én nem az a fickó akartam lenni, aki azt mondogatja, hogy mindent kipróbált azért, hogy lefogyjon. Én az a fickó akarok lenni, aki tényleg mindent kipróbált. Ezért vagyok most itt. Régóta úgy gondolom, hogy az internet és a szociális háló nagy segítség lehet, buzdíthatja, motiválhatja az embert, megoszthatja a problémáit és segítséget kérhet. Eddig nem mertem ilyen nyíltan "kitenni magam" az internetre, kiteregetni a szennyest (pontosabban a zsírt); de most meg akarom tudni, hogy valóban igaz-e a teóriám.

Szurkoljatok! (Köszi!)