[ 111 kiló ]

Izgulok. Ma van az első munkanap azóta, hogy elhatároztam az életem megváltoztatását. Otthon ülve "könnyű" fogyókúrázni. Ha az ember már nagyon éhes, de még van akaratereje, csak beül egy sarokba mantrázni, hogy "kibírom, kibírom". A melóhelyen ezt nem teheti meg, főleg, ha éppen egy határidős munkán dolgozik, és produktív szeretne lenni.

Előre félek a stressztől. (Jó, mi?) Előre félek az egyéb lelki gondoktól, pl. hogy elgondolkodom magamon, az életemen, és elmondom magamban, hogy "semmi értelme ennek az egésznek"; vagy hogy hosszú perceken keresztül azon rágódom, hogy nem rághatok semmit.

Az az érzésem, hogy jobban viselem, amikor a fogyókúrának fizikai tünetei vannak, nem lelki. Tegnap előtt megérezte a közérzetem a táplálékhiányt, és mondtam magamnak, hogy "jól van, ez az, legalább érzed, hogy jó irányba haladsz". Jó úgy kergetni kifelé a testemből a dekákat, mint amikor a Kincs ami nincs c. filmben Bud Spencer űzi a kalózokat a szigetről: Bekap néhány pofont, de legalább tudja, hogy ez jó küzdelem volt.

Nekem most az elsődleges cél a fejemben az, hogy lelkileg egyensúlyban legyek, miközben mérséklem a kalóriabevitelt, és most minden gondolatom eköré fonódik. Eközben arra lenne szükség, hogy az új szoftvermodul körül forogjanak, amit ma le kell programoznom. Kemény dió.

Fogyókúrázók az egészséges ebéd felett