[ 101,5 kiló ]

Mint írtam korábban, a múlt hétvége egyáltalán nem úgy sült el, ahogy szerettem volna. Ami öröm az ürömben, hogy egyszer s mindenkorra bebizonyítottam magamnak, hogy a koplalás nem megoldás, még 1-2 nap hosszú távon sem; szóval a jövőben nem fogom magam feleslegesen kínozni ilyenekkel.

Lelkileg sem vagyok most teljesen jól, de volt már rosszabb is. Elhalasztottam pár dolgot, ezzel nyertem egy kis nyugi-időt. Nem, mintha szabadna ilyet tennem, de nem érdekel. Nem vagyok lelkes a fogyással kapcsolatban, de még mindig ez a legelső a számomra.

Ami jó, hogy ma reggel sikerült tudatosan, egy lelki gyakorlat segítségével ellazulnom, és úgy érzem, hogy képes leszek megismételni, mert erősen éreztem az ok-okozati különbséget a gyakorlat és a harmóni elérése között. Csak mintegy 20 évre volt szükség, hogy újratanuljam ezt a képességet.
Az élet egyik nagy paradoxona, hogy mennyivel jobb lenne az életem, ha azokat a dolgokat, amiket manapság tudok, tudtam volna a múltban is, de közben ezt a tudást annak köszönhetően szereztem meg, hogy az életem így alakult, ahogy.
Az egyik dolog, amit másként csináltam volna – bár szerintem ezt már sokszor, sok mindenkinek elmondtam –, hogy nem engedtem volna magam soha, semmilyen körülmények között 100 kiló fölé menni. Nincs az a lehangoltság, nincs az az egészségi állapot, ami miatt ezt újra engedném. Amit hoz hosszú távon, az mindennél rosszabb.