2020. jún 05.

A melegben jobban olvad a zsír

írta: Háy Béla
A melegben jobban olvad a zsír

[ 103,5 kiló ]

A melegben jobban olvad a zsír. Bár a fogyás tekintetében, biokémiai szempontból nincs ennek jelentősége, most mégis sokkal gyorsabban jönnek le rólam a dekák, mint korábban. Aminek természetesen rettentően örülök. Egyébként hiszek abban, hogy hideg télen az emberi szervezet jobban sarkallja magát a háj felszedésére és megtartására. Amikor elkezdtem az évet, kicsit szenvedtem azzal, hogy igyekeztem mindent úgy csinálni, ahogy kell, mégsem ment lejjebb a súlyom. Akkor arra tippeltem, hogy a meleg idővel a fogyásom is fel fog gyorsulni, és ez a tipp bejött. Persze emellett még rengeteg dolog bejátszik: Jobban meg tudom állni a stresszevést, jobban kerülöm az alkoholt (főleg a sört), motiváltabb vagyok, és a karantén miatt rugalmasabb (volt?) az időbeosztásom, aminek hatására naponta tudok (tudtam?) sétálni egy órát (ha éppen nem kocogós napom van).

Csillog a szememben a remény, hogy újra elérhetem a 100 kilót. Nemcsak azért fontos lélektani határ ez, mert kerek szám, hanem azért is, mert (gyerekként) amikor apám elkezdett nagyon hízni, akkor megmondtam neki, hogy ha eléri a 100 kilót, fogyókúráznia kell. Ezt a családom rendszeresen fel is hozza nekem; akkor is, amikor tényleg nagyon próbálom leadni a 100 feletti súlyt, és mégsem sikerül. Most nem próbálkozok annyira. Jelenleg abban a fázisban vagyok, amiről Jon Gabriel is írt; hogy nem erőlködöm, mégis "olvad" le rólam a háj. Ezt a hasamon érzem a legjobban.

 

fat-man-sun-bathing.jpg

Szólj hozzá