[ 101 kiló ]

Azt hiszem, most van az a pont, amikor nagyon belefáradtam a törekvésbe, hogy tovább fogyjak. Többször éreztem már olyat az életemben, hogy nagyon vágytam a kisebb súlyra, rengeteg energiát fektettem bele, de aztán lehangolt lettem; aminek persze az lett a vége, hogy lazítottam, elengedtem magam, és még nagyobbra visszahíztam, mint amekkora korábban voltam. Figyelmeztető jel, hogy míg korábban hetente egy kilót fogytam anélkül, hogy különösebben megerőltettem volna magam; most a napi rendszerességű séta ellenére is két hete ugyanazon érték körül mozog a súlyom, valamint hogy érzem a lehangoltság karmait egy-egy alkalommal belém kapni. Egy kiló van hátra a bűvös százig, és nem tudom elhinni, hogy ne sikerülne; de attól félek, ha most beleadok "apait, anyait", akkor visszapattanok a 100-as vonalról, mint pingponglabda a kemény padlóról, és az egekbe röppen a súlyom.

Nehéz elfogadnom, hogy életem egyik legfontosabb célja egy karnyújásnyira van, és nem tudok jobbat tenni azért, hogy elérjem, mint hogy türelmesen várok; de most nagyon vigyáznom kell magamra.