[ 102,5 kiló ]

Izgatott vagyok, rettenetesen izgatott. Régóta nem voltam ilyen közel a mágikus 100-as számhoz.

Jó lenne, ha nem lenne most még egy darabig semmi dolgom. Ha nem kellene dolgozni, ha nem kellene utazgatni, ilyesmi. Valahogy az az elképzelésem, hogy ha már csak megtartani kellene a súlyom, és nem aktívan tenni azért, hogy menjen lejjebb és lejjebb, akkor egy fokkal könnyebb, két fokkal nyugodtabb lennének a hétköznapok. Sajnos jobban nem tudom már gyorsítani a folyamatot. Sőt, gyanús, hogy a következő napok olyanok lesznek, hogy nem fogok tudni súlyt leadni, és igazából örülhetek, ha nem fogok felszedni. Legszívesebben kivennék egy hét szabadságot, mintha "fogyi táborba" mennék, de a lelkiismeretem nem engedi, mert az irodában van pár dolog, amit most már nagyon meg kellene csinálni.

Azt hiszem, még mindig ott van bennem a kétely. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy sikerülni fog, ezért látni akarom. Látni akarom a bizonyítékot, hogy ott van a mérlegen a 100-as szám. Ugyanakkor tudom, hogy ez még igencsak messze van az ideális súlyomtól; de ez legalább már egy olyan súly, amivel élni tudok, amire azt tudom mondani, hogy elértem valamit, visszahoztam magam egy rémes helyről, és hogy ezzel már tudok élni. Azt tudom mondani, hogy innentől kezdve nem fogyni akarok, hanem egyszerűen minél egészségesebben élni.

Addig is izgatott vagyok, ami meg hát fogyás szempontból kontraproduktív...