2020. jún 28.

Célegyenes / önkéntes fogyi tábor II.

írta: Háy Béla
Célegyenes / önkéntes fogyi tábor II.

[ ??? ]

Nem alakulnak tökéletesen a dolgok, de azért nagy gond sincs. Ételből még merek keveset fogyasztani, folyadékból már nem. Volt már olyan tünetem, ami a kevés folyadék fogyasztásának hosszú távú következménye volt, és nincs kedvem újra átélni ezt. Kiszámoltam, hogy mennyit vagyok hajlandó ma enni, így tudom, hogy mennyi lehet maximum a súlyom, amivel lefekszem. Mivel csak nulla kalóriás folyadékot iszom mellé, tudni fogom, hogy a többi víz. Nyilván a nap folyamán beviszek folyadékot, veszítek folyadékot, eszem is, meg égetek is kalóriát; de azért lelkileg nyugalmat ad ez a túlzott, fals matematika ebben a (valójában) kiszámíthatat feladatban.

Tegnap
- kocogtam
- fekvőtámaszt nyomtam
- kézi súlyzóztam
- sétáltam

Emellett megnéztem három hosszú filmet is, csak hogy teljen az idő. Viszont a testem nem volt éhes. Tisztában volt vele, hogy most a cél a tartalékok felhasználása, nem újak képzése. Talán a beiktatott, apró mozgások segítettek ebben, talán nem, nem tudom; de azért vagyok annyira egoista, hogy reménykedjem benne, hogy egyszerűen igazam volt.

 

funny-guy-sportswear-eat-small-dumbbells_183219-307.jpg

Szólj hozzá