[ 111 kiló ]

Az utóbbi hetek egyszerűen kegyetlenek voltak, és ez meglátszik a súlyomon is. Figyeltem az étkezésre, ahogy tudtam, mozogtam is, mégis úgy kapkodtam fel a kilókat, hogy csak na. Legalább arra jó volt ez az időszak, hogy látszik, mennyire igazam volt, amikor azt mondtam magamnak, hogy a fogyókúrában az első és legfontosabb, hogy lelkileg helyén legyen az ember.

Nem tudtam, mi fontos az életben (az én életemben), mire fókuszáljak, és legfőképpen, mitől érezném jól magam. Emellé még jött a nyári hőség, kevés alvás, és megerőltető munka. Teljesen kész voltam. Az volt a szerencsém, hogy legutóbbi hétvégén – szinte végszóra – sikerült fejben és tettben helyrebillenteni pár dolgot, és máris jobban éreztem magam, sokkal jobban.

Hogy miről is van egészen pontosan szó, azt nem mondanám el, mert eléggé magánjellegű; nagy vonalakban annyit mondanék, hogy próbálom csökkenteni a magammal szemben támasztott, felesleges elvárásokat, nem másokhoz és mások eredményeihez mérni magamat, hanem meglátni a szépet és jót abban, amit én képes vagyok alkotni, és szép lassan, de folyamatosan tenni a dolgomat; igyekszem keresni azt, amiben jó is vagyok, és szeretem csinálni; igyekszem lerázni a felesleges terheket, és egyre több szabadidőt kialakítani, amit nem lustálkodással szeretnék eltölteni, de ha pihenni kell, akkor pihenni kell.

Persze az élet nem lett hirtelen rózsaszín vattacukor, de sok erőt ad, hogy tudom, hova fordulhatok, ha úgy érzem, hogy éppen gondban vagyok, és ez ad erőt ahhoz, hogy az élet más területein is megújult erővel küzdjek.

képforrás: langlovagok.hu