[ 108,5 kiló ]

Mi emberek hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy miénk a világ, a hatalom, pedig saját életünket sem vagyunk képesek irányítani. Újra és újra próbálkozunk, és újra és újra elbukunk, amíg el nem fogadjuk, hogy vannak dolgok, amik be fognak következni, akár mit is teszünk ellene. Mindegy miben hiszünk; ha hiszünk egy felső erő létezésében, akkor ennek a felső erőnek vagyunk kiszolgáltatva; ha nem hiszünk semmi ilyenben, akkor azt tapasztalhatjuk meg, hogy milyen pici festékpöttyök vagyunk az univerzum hatalmas vásznán, és mindegy, hogy csata- vagy segélykiáltásba kezdünk, nem többet érünk el vele, mint egy ásítással.

Jon Gabriel gyakorlatilag arról írt a könyvében, hogy még a saját testünket sem tudjuk irányítani, ...

[ 109 kiló ]

Emlékszem, amikor elkezdtem ezt a blogot, milyen nagy reményekkel indultam neki a fogyásnak. Akkor csináltam egy grafikont az elmúlt évekből, és örömmel nézegettem, hogy lefelé kezdett indulni a súlyom. Persze tudtam, hogy nem feltétlenül lesz hosszútávú a siker, de mégis izgatottan vártam, hogy majd a jövőben egyre lejjebb és lejjebb rajzolgathatom a súlyom állását jelző kis vonalkákat. Nem így alakult. Ahogy írtam is többször, ez a blog nem arról szól, hogy megtaláltam a fogyás egyetlen és igazi módszerét, ami mindent sikerre visz; hanem a módszer és az út kereséséről, amiben az internet adta közösségi erőt igyekeztem bevonni.

Majdnem három év telt el, az alatt sokminden történt, új módszerekre találtam rá, ...

[ 109 kiló ]

Költői hasonlatok sem tudják eléggé kifejezni, hogy mennyire nem volt kedvem ma elindulni kocogni. Régen ilyenkor erőt vettem magamon, és csakazértis "belegázoltam" a feladatba. Emlékszem, hogy ez mindig mennyire fájt. Hogy mennyi szenvedéssel járt, hogy valami olyat kellett magamra erőszakolnom, amitől irtózott minden porcikám. De persze a józanész tudja, hogy szükség van a karbantartó átmozgatásra, ugyanannyira mint a napi fürdésre, fogmosásra. Ilyenkor bennem a józanész olyan, mint a szülő, aki tudja jól, hogy el kell vinni a gyereket védőoltásra; az érzelmek meg mint a reszkető poronty, aki fél a tűtől. Meg kell magyarázni neki, hogy miért is van szükség erre. Miért kell elviselni, hogy most egy kicsit fájni fog. ...

[ 110 kiló ]

Az a jó abban, hogy ha sikerült az embernek kialakítani egy olyan napi szintű életvitelt, amiben jól érzi magát, de apránként még fogy is közben, hogy onnantól nincs megállás. Persze decemberben, az év végén kicsit elengedtem magam; ettől függetlenül úgy éreztem, hogy nem fékeztem túlságosan magam az ünnepek alatt, mégis sikerült szinten tartanom magam. (A fő és legfontosabb cél az volt, hogy ne menjek 110 kiló fölé, a többivel most igazából nem foglalkoztam.)

Ha az ember csak napi 10 grammot fogy, ami egyáltalán nem sok (egyes cikkek szerint 77 kalóriát kell pluszban elégetni), az egy év alatt már 3,5 kiló fogyás. Bevallom, jelen esetben az a vízió, hogy öt év múlva 15 kilóva könnyebb legyek úgy, hogy közben ...

[ 108,5 kiló ]

Ez nem valami különös alkalom, az utóbbi hónapokban produkált súlycsökkenéssel még nem leszek sztár a TLC-n. (Imádom az Élet 250 kiló felett c. műsort.) Csak az van, hogy minden kilónak örülök. Minden alkalommal, mikor kicsit kevessebbet mutat a mérleg, égek a vágytól, hogy valakinek elújságolhassam. De hát nem véletlenül mondtam a naplóm elején, hogy a közösségi erőből próbálok erőt nyerni.

A napló írását 113 kilósan kezdtem el, és a legkevesebb súly, amire eddig lementem, az a 107,5 kiló volt. Emlékszem, akkor rengeteg nyers salátát ettem, sokat szenvedtem, és utána el is kezdett felfelé kúszni a súlyom. Most sem vagyok túl jó állapotban, hogy őszinte legyek; de mégis azt érzem, hogy még bírom. Ma is ...

[ 110 kiló ]

Egészen pontosan 109,6 kilót mutatott ma reggel a mérleg. Ez nekem hatalmas öröm. Az előző posztomnál azt írtam a 112 kilóra, hogy egy éve nem volt ilyen; no hát 110 alatt (akárcsak egy ilyen hajszállal) meg két éve. Ebben most nagyon sok minden benne van: Olvasgatom Jon Gabriel könyvét; odafigyelek, hogy mit eszem és mennyit; vettem meleg futóruhákat, és folytattam a kocogást ősszel is; sokat foglalkozom lelki dolgokkal, pl. a sóvárgás megszűntetésével; és ennek hatására elég jó képes voltam az utóbbi időben kerülni a (cukormentes) kólát, a sört, ... stb. ...

Nem mondom, hogy egyébként az életem teljesen rendben van. Még mindig túl sokat stresszelek, emiatt sokszor vagyok fáradt, és nem élek produktív életet, ...

[ 112 kiló ]

Ma reggel egy nagyszerű élménnyel indult a napom: Ráálltam a mérlegre, és az 111,9 kilót mutatott. Visszanézve az adatokat ilyen nem volt már több mint egy éve, hogy egyáltalán a 112 kiló alá akár egy hajszállal is bement volna a kijelző. Örültem, majd egy pillanat múlva elkámpicsorodtam. A jó érzést, hogy "végre, valami!" felváltotta az aggódás, hogy mi lesz, ha visszakúszik a súlyom. Ugyanis tudom, hogy ez a súlycsökkenés nagyrészt annak köszönhető, hogy az utóbbi időben rendszeresen kocogok; amit majd azért nehezebb lesz beütemezni az életembe úgy, hogy itt az ősz, egyre rosszabb az idő. Persze alapvetően úgy terveztem, hogy kocogok én majd hóban, fagyban, esőben is; de azért lássuk be, nagyobb kitartás és több ...

[ 114 kiló ]

Az életem mostanában elég unalmas volt, legalábbis abból a szempontból, amiről ez a blog szól: Igyekeztem megválogatni az ételt, amit eszek, igyekeztem leszorítani az alkohol mennyiségét, és igyekeztem rendszeresen lejárni kocogni. Kaptam is dicséretet, hogy vékonyabbnak tűnök, szóval örültem neki.

Az elmúlt két nap viszont keményen kiábrándító volt.

Már megszoktam, hogy kánikulában és stresszhelyzetben izzadok, de amennyit tegnap izzadtam, azt szavakba nehéz önteni, inkább egy nagy kádba. Mások előtt. Úgy kellett végigjönnöm a városon, hogy a pólómon nem izzadtságfoltok voltak, hanem egy nagy izzadság volt az egész ruhadarab. Ráadásul ebbe az egész szituációba azért kerültem, mert nagy darab vagyok, nem ...

[ 116 kiló ]

Már egy jó ideje úgy gondolom, hogy a fogyókúra (az éhezés) egy nagy sz*r. Fölösleges önkínzás. Viszont az utóbbi időben rávettem magam párszor, hogy lemenjek kocogni. Megpróbáltam játékszerűen felfogni: kis célokat alkottam magamnak, és egy füzetben vezetni kezdtem, hogy hol tartok, mi a következő cél, és hány "pont" a jutalmam. Nem voltam sokat kocogni, csak mondjuk olyan tíz alkalommal; mégis azt vettem észre, hogy egyes zsírpárnák lelapultak. Mindig azt mondtam, hogy azért nem futok, mert nem szeretem, nem testhezálló, sőt, egyenesen megőrjít. Most viszont felmerült bennem a kérdés: Meg tudnám mégis szeretni?

Az egyik, amire rájöttem, hogy túlságosan sokat várok el magamtól, amikor lemegyek ...

[ 115 kiló ]

Az egyik, amit Jon Gabrieltől tanultam, hogy fontos a vizualizáció, vagy más non-verbális kommunikáció a testtünkkel, amivel meg tudjuk értetni vele, hogy a hízás nem kívánatos, az életünk folytatásához és céljaink eléréséhez a soványodás útja vezet. Másrészről ha egy célt igazán hatékonyan szeretnénk elérni, akkor fontos, hogy az a cél mérhető legyen, és – erről nem nagyon beszélnek, de – a cél eléréséhez cselekvés, teendő vezessen, ne tiltás, megvonás vagy távolmaradás. (Véleményem szerint az ember jobban viseli, hogy ha egy feladatot nagy erőbefektetéssel meg kell oldania, el kell végeznie, mint azt, hogy ne csináljon semmit, vagy ne csináljon egy adott dolgot, csak várjon türelmesen.) Első kísérletem ...