[ 108 kiló ]

Nem ment idén a fogyás úgy, ahogy szerettem volna, köszönhető nagyrészben a stressznek, a téli hidegnek, és természetesen a nagymértékű alkoholizálásnak, aminek a felelőssége alól egy cseppet sem szeretnék kibújni.

Amitől nagyon féltem most a járvány miatt (mármint félretéve azokat az alapvető félelmeket hogy mind meghalunk, vagy csak én halok meg, vagy összeomlik a világgazdaság, stb.), hogy egy kijárási tilalom miatt nem lehet majd kimenni kocogni. Szerencsére a mostani korlátozások értelmében ezt szabad csinálnom. Nem mondom, hogy nagy kedvem van hozzá, különösen az elmúlt napokban féltem, hogy megfázok (és sikerült is), és ha már úgyis mind előbb-utóbb megfertőződünk koronavírussal, előtte nem kéne más betegségekkel küzdenem, hogy ne omoljon össze az immunrendszerem.

Mindezek mellett azért az utóbbi időben sikerült csökkentem a stresszt, nem volt akkora evéskényszer, vigyáztam az alkohollal is, és azért igyekeztem legalább valamennyit mozogni. Mindennek hála ma reggel 108 kilót mértem a mérlegen, aminek nagyon örültem. Nem mondható igazán nagy eredménynek, hiszen tavaly is voltam már 108,5 kilónál; de mindenképpen úgy érzem, hogy átmentem egy lélektani határon. Meg is fogadtam magamnak, hogy úgy fogok igyekezni a 108 kiló megtartásáért, mint amennyire a 110 kilós határért küzdöttem (ami sikerült akkor is, amikor nem volt a legjobb a helyzet). Szóval most a jelszó: Soha többet nem akarok 108 kiló fölé menni!