2017. máj 07.

Megtartani

írta: Háy Béla
Megtartani

[ 109 kiló ]

Tudnék még fogyni. Mármint, érzem magamban az erőt. Most inkább mégis arra koncentrálok, hogy meg tudjam tartani ezt a súlyt. Keresem azt a mindennapi életmódot, amivel nem hízok, és nem érzem azt, hogy megvonok magamtól dolgokat. Nem akarom azt, hogy hosszú önmegtartóztatás és lehangoltság után egyszercsak a földhöz vágjam a zöldségeket, és azt mondjam, hogy nem bírom tovább, és felfaljak mindent a hűtőből.

Az élet értelme nem az, hogy lemondjunk dolgokról. Szerintem ez teljesen ellentétes azzal, ahogy működünk. Vagy legalábbis én. Amikor valamit el szeretnék érni, amiért meg kell dolgoznom, amiért tenni kell; azzal kapcsolatban nagyon lelkes tudok lenni. Amikor arról van szó, hogy csak üljek szépen, és ne tegyem se ezt (pl. evés), ne tegyem se azt (pl. alkohol); azt sokkal nehezebben tudom elviselni.

Szerintem az élet(em) értelme valami olyasmi lenne, amiből az ember létrehozhat még egy és még egy újabbat, és ahhoz képes megtalálni az energiát. Bejár dolgozni, gondoskodik a családjáról; de amikor a halálos ágyán fekszik, arra gyűjti össze a maradék erejét, hogy pl. kifaragjon még egy szobrocskát. Szereti csinálni, és meg van róla győződve, hogy a világ annyival is jobb lesz, egy kis szobrocskával. Egészségesen él, és megvonja magától a káros dolgokat; de csak mert tudja, hogy tartalmasabb lehet az élete, és még több szobrocskát fog tudni faragni.

 

atlas.png

Szólj hozzá