[ 105 kiló ]

Igazából a mérleg nem 105 kilót mutatott ma reggel, hanem többet, de most kivételesen megengedem magamnak ezt a "költői szabadságot". Valamelyik nap mértem ennyit; de ami sokkal fontosabb, hogy most ennyinek ézem magam, és száz százalékig biztos vagyok benne, hogy hamarosan fogok újra ennyit mérni. Az most a nagy elhatározás, hogy ez lesz egyelőre az a mérföldő, amin el szeretnék időzni, meg szeretnék pihenni egy kicsit. Soha többet az életemben nem szeretnék 105 kiló fölött lenni; de most egy ideig azért sem fogok nagyon küzdeni, hogy lejjebb menjek (kicsit azért igen).

A helyzet ugyanis az, hogy megint változások várhatóak az életemben. Fura módon én a karanténban, a "bezártságban" találtam meg a szabadságot; és most annak a "börtönében" kell majd sinylődnöm, hogy ki kell otthonról mozdulni. Amíg itthon voltam, addig jobban tudtam figyelni arra, hogy mit eszek, mennyit mozgok, többet is pihentem; ezek után viszont újra be kell majd járnom az irodába, rokonokat és barátokat kell látogatnom; aminek persze kétségtelenül meg van a jó oldala, de másrészről meg idő, idő és idő.

Szóval egy kicsit most nem azzal szeretnék foglalkozni, hogy számolom a kalóriákat, méregetem a kilókat; hanem hogy mikor vissza kell térnem a forgalmas, mozgalmas élethez, akkor abban minél nagyobb nyugalmat találjak, minél energikusabb legyek, és minél könnyebben végezzek a teendőimmel. Igaz, ezek is összekapcsolódnak azért a fogyással, mert a stressz hízlal, de ha el tudok merülni a feladataimban, és élvezettel tudok dolgoni rajtuk, akkor nem sóvárgok folyton az evés után.