[ 109 kiló ]

Emlékszem, amikor elkezdtem ezt a blogot, milyen nagy reményekkel indultam neki a fogyásnak. Akkor csináltam egy grafikont az elmúlt évekből, és örömmel nézegettem, hogy lefelé kezdett indulni a súlyom. Persze tudtam, hogy nem feltétlenül lesz hosszútávú a siker, de mégis izgatottan vártam, hogy majd a jövőben egyre lejjebb és lejjebb rajzolgathatom a súlyom állását jelző kis vonalkákat. Nem így alakult. Ahogy írtam is többször, ez a blog nem arról szól, hogy megtaláltam a fogyás egyetlen és igazi módszerét, ami mindent sikerre visz; hanem a módszer és az út kereséséről, amiben az internet adta közösségi erőt igyekeztem bevonni.

Majdnem három év telt el, az alatt sokminden történt, új módszerekre találtam rá, melyek közül volt, ami segített, volt, ami (nekem legalábbis) nem adott semmit; viszont ha a hosszútávú adatokat nézzük, akkor azt lehet mondani, hogy (minden próbálkozás ellenére) az előző diagram óta volt egy hosszú, felfelé menő, nagyjából két éves szakasz, és most egy féléve tartó, lefelé menő szakaszban vagyok benne.

Vicces visszagondolniazokra az időkre, amikor azt gondoltam, hogy mondjuk a 92 vagy 108 kiló túl sok, és intenzív fogyókúrába kezdtem. Most meg tényleg találtam egy olyan könyvet (A Gabriel-módszer) és egy olyan eszközt (a kocogás), ami tényleg beválik, és látványosan sikerült visszacsökkenteni a súlyom; és ezeknek az értékeknek még a közelében sem vagyok. Sokszor eszembe jut az a gondolat, hogy mennyivel jobb lett volna, ha akkor is értettem volna ennyira a saját testem és lelkem bugyrait, és semmi másra nem törekedtem volna, csak hogy megtartsam az aktuális állapotot. Ki tudja, talán évek múlva visszanézek ezekre az évekre, és azt fogom látni, hogy valami más módon profitáltam ebből a hosszú kalandból; de ahogy a klisében is benne foglaltatik, ehhez még évek kellenek.

Csak a teljesség kedvéért ibeszúrom az előző diagramot is: